HR menedzsmentben a just-in-time modell
Belegondolt már, mit tesz, ha holnap elveszíti egy átmenetileg is nélkülözhetetlen menedzserét?
Ha reggelre tapasztalt gazdasági igazgatóra van szüksége? Hallott már az interim menedzsmentről?
Ízelítő programunkkal betekintést szeretnénk nyújtani egy olyan menedzsment eszköz használatának rejtelmeibe, amely minimalizálja az emberi erőforrás kiesésével járó kockázatot, és a leggyorsabb megoldást jelentheti.

Az Interim Menedzser Akadémia Kft.
ízelítő programja


2009. október 20-án (kedd) és
november 5-én (csütörtök) kerül megrendezésre a Barabás Villában.


Sample Image

Programunkon a holland vendégelőadó
Prof. Dr. Ing. Jacques Reijniers MBA
,
a Nyenrode Business Universiteit tanára.

"Tanuld meg a játékszabályokat,
aztán már csak játszanod kell
- persze mindenkinél jobban."
 Albert Einstein

Jelentkezzen most online!


Előadóink:


 Sample Image Barra Mária

Újságíró, kommunikációs tanácsadó, vezetői coach. 1968 és 2006 között a Magyar Rádióban szerkesztő-műsorvezető. A Budapesti Kommunikációs Főiskola docense 2001-től 2006-ig. Kiemelten foglalkozik azzal, hogy a beszéd minősége milyen szerepet játszik a benyomás kialakulásában. Saját oktatócégét 13 éve vezeti.



 Sample ImageDr. Mérő László

Eredeti szakmája matematikus.Később pszichológiából lett habilitált doktor, majd a gazdaságpszichológia professzorává nevezték ki. Emellett közel húsz éve vezet egy játékszoftver - fejlesztő céget, melynek egyik alapítója. Olyan nagyszerű könyvek szerzője, mint az "Észjárások", " Mindenki másképp egyforma", "Az elvek csapodár természete".




 Sample ImageProfessor dr. ing. Jacques J.A.M. Reijniers

He studied mechanical engineering, MBA and received his PhD at Tilburg University. He is also a Nyenrode Alumnus. He was working in the industry (e.g. Cincinnati Milacron, ASM Lithography) and consultancy (PricewaterhouseCoopers Management Consultancy as partner and board member).
His professional areas are logistics, purchasing, project management and interim management. He is also director of Apollo Consultancy bv and focuses on the succesful operationalization of strategic renewals and the role that various external management tools can play in this process.


Tudja Ön, hogy mi az interim menedzsment eszköz egyik legfőbb előnye?

Az interim menedzser igénybevétele melletti egyik legfontosabb érv a gyorsaság, vagyis az időtényező. Ellentétben a vezető beosztású alkalmazott felvételével járó hónapokig eltartó kereséssel egy, a feladatra alkalmas interim menedzser akár néhány nap alatt is rendelkezésre állhat. Emellett az interim menedzser esetében nem kell megvárni a felmondási időt, vagy egyéb kötelezettségeket, hanem a döntés után azonnal „bevethető”, kezdheti a munkát.

Az üzleti életben az idő olyan kritikus tényező, szűk keresztmetszet, mely nagyon sokba kerülhet. Ha egy vállalatnál válsághelyzet van, vagy váratlanul az egyik vezető távozik, vagy egy fontos projektnek indulnia kell és nincs projektvezető, akkor a késlekedés hihetetlen anyagi veszteséggel jár. Ilyenkor nem kétséges, hogy az interim menedzsment a jó megoldás.

Többek között az interim menedzsment eszköz alkalmazásának lehetőségeiről és előnyeiről is sokat tudhat meg őszi programunkon. Ragadja meg a lehetőséget, hogy azok között legyen, akik elsőként hallhatnak az interim menedzsmentről a neves holland professzortól Magyarországon. Ha kihagyja, egy meghatározó élménytől fosztja meg önmagát. Jelentkezzen most online!


Szeretettel várjuk!

Kristóf Györgyi, Magyari Éva, Virágh Rajmund
az Interim Menedzser Akadémia Kft. alapítói


 
Mi írtuk
Interim: mi győzi meg a cégtulajdonost?
HR Portal 2011.május 16.

Egy vezető értékítéletét gyakran elhomályosítja az érzelmi kötődés, ezzel szemben amikor egy interim menedzser megkapja a megbízást, ő tudja, hogy nem lesz könnyű feladata: megy, felmér, megold és búcsúzik - osztották meg tapasztalataikat a Napi Gazdasággal a Hammel & Hochreiter Interim Team tagjai.
Az interim menedzsment mint eszköz igénybevételével gyakran olyan helyzetekből tudnak kiutat találni a cégek vagy olyan projekteket valósíthatnak meg, amelyre enélkül nem lennének képesek. A cégvezetést általában két dolog győzi meg az interim menedzsment szükségességéről: a megalapozott és azonnal használható szaktudás, valamint a költséghatékonyság.

BŐVEBBEN
 
Veled vagy nélküled?
HR Portal 2011. április 4.

Mire jó egy interim menedzsment-szolgáltató? Kell-e egyáltalán? Mit várhat a szolgáltatótól egy interim menedzser, és mit az ügyfél? Milyen szolgáltatásokat nyújt egy interim menedzsment-szolgáltató? Ezekre a kérdésekre adott válaszokkal érdemes tisztában lenniük az ügyfeleknek és az interim menedzsereknek is.

Egy interim menedzsment-szolgáltatási szerződés létrejöhet közvetlenül az ügyfél és az interim menedzser között is, és megvalósulhat egy harmadik fél közvetítésével is. Ez a harmadik fél lehet kifejezetten erre szakosodott interim menedzsment-szolgáltató cég, de lehet fejvadász vagy tanácsadó cég egyik üzletága is. Nyugat-Európában vannak olyan piacok (pl. Egyesült Királyság), ahol a fejvadászok honosították meg az interim menedzsmentet, és vannak olyanok is (pl. Hollandia), ahol a tanácsadó cégek kezdték el ügyfeleik számára ezt szolgáltatást nyújtani. Magyarországon más a fejlődéstörténet: nálunk interim menedzsment-szolgáltatásra szakosodott cég kezdte el az interim menedzsment kultúra terjesztését, majd az elmúlt néhány évben jelent meg néhány fejvadász és egyéb tanácsadó cégek portfóliójában ez a számukra új szolgáltatás.

BŐVEBBEN
 
Drágán add ... az interimet !
HR Portál, 2011. február 21.

Mennyibe kerül egy interim menedzser? Drágább-e az interim, mint az alkalmazott menedzser? Megéri-e interim menedzsert igénybe venni? Miért ilyen drága egy interim? - az ilyen, és ehhez hasonló kérdések gyakran merülnek fel újságírókkal és ügyfelekkel folytatott beszélgetések során. Érdemes ezért körbejárni és megválaszolni őket.

BŐVEBBEN


 
Interim menedzsment kultúra terjedése

2009 nyarán jött létre az Interim Menedzser Akadémia Kft. azzal a céllal, hogy segítse az interim menedzsment kultúra terjedését és fejlődését Magyarországon. Mindezt tudásmegosztással, szakmai programokkal és képzésekkel kívánják elérni. Hogy mi is történt az elmúlt egy-másfél év alatt, arról beszámolójuk alapján adunk képet.

BŐVEBBEN





 
Történelmi tanévnyitó topmenedzsereknek
Mottó:
"Dolgozz keményen a munkahelyeden és meg fogsz élni belőle. Dolgozz keményen önmagadon
és egy vagyonra fogsz szert tenni belőle." - Jim Rohn


Kedves Olvasó,

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Hammel & Hochreiter Interim Team szakmai támogatásával január 28-án, pénteken a Sofitel Hotel különtermében, ünnepélyes keretek között útjára indult a régió első prémium kategóriájú interim menedzser képzése.
Az Interim Menedzser Akadémia és a holland Nyenrode Business Universiteit együttműködésével életre hívott képzési program elindításán az ünnepélyes megnyitót Paul Stolk, a Holland - Magyar Kereskedelemi Kamara elnöke és Virágh Rajmund, az Akadémia ügyvezetője tartották.
 
Paul Stolk & Dr. Jacques Reijniers
A nyitóbeszédben elhangzott, hogy az Interim Menedzser Akadémia nagyon sok idő, türelem, és energia ráfordítással elérte, hogy a képzés keretében olyan oktatói gárdát vonultat fel, amelyet még a legkényesebb, legigényesebb kritikusok is elismeréssel illetnek.
 
BŐVEBBEN
 
Interjú Dr. Ing. Jacques Reijniers (MBA) professzorral
2009. november

Jacques Reijniers professzor az interim menedzsment egyik úttörője EurópábanJacques Reijniers professzor az interim menedzsment egyik úttörője Európában. Sok éven keresztül a Pricewaterhouse Coopers-nél dolgozott tanácsadóként, partnerként, igazgatósági szerepet betöltve. Fő üzleti területei a logisztika, beszerzés, projekt menedzsment és interim menedzsment voltak. Több üzleti egyetemen kezdeményezte, vezetette be és tanítja a mai napig is az interim menedzsmentet. Többek között a holland Nyenrode Business Universiteit és az antwerpeni Management School tanára.

Jacques Reijniers az Interim Menedzser Akadémia Kft meghívására nemrég Budapestre látogatott és előadást tartott az interim menedzsmentről. Ebből az alkalomból adott interjút.
 
Ezerarcú coaching 2. (2008-2009)
Baracskai Zoltán - Mérő László - Síklaki István - Velencei Jolán

   
Terjedelem: 277 oldal
Méret: 15x22,5 cm
kartonborítós, ragasztott

Miben mások az előző évfolyam tanulói, mint mi? Rengeteg ehhez hasonló kérdést kaptunk az első és a második évfolyamtól is. Lehet,hogy feltehetjük magunknak is a kérdést: miben különbözik az "Ezerarcú coaching 2007/2008" ettől az esszégyűjteménytől. Megtanultuk, hogy a jelen mindig újraírja a múltat.
 
Képekben az Interim Menedzser Akadémia Kft. első ízelítő programja
Egy rendezvény hangulatát nehéz visszaadni. Az ismertetők és a cikkek között éppen ezért gondoltuk, hogy néhány kép is helyet kap. Kérjük tekintse meg rövid képes beszámolónkat az Interim Menedzser Akadémia első ízelítő programjáról, amelyet a Barabás villában tartottunk.
 
Megtartotta ízelítő programját az Interim Menedzser Akadémia Kft.
A kétnapos program helyszínéül a Barabás Villa szolgált. A program első napja az interim menedzsmenttel való általános ismerkedésre adott módot, míg a második napon specifikus témák szerepeltek.

A program bevezetőjében elhangzott, amivel az Akadémia holland vendége, Dr. Jacques Reijniers professzor (Nyenrode BusinessUniversiteit) is mélyen egyetértett: az interim menedzsment a 21. századi menedzsment kultúra része. Minden cégtulajdonosnak, menedzsernek, vezetőnek érdemes ismernie ezt a menedzsment eszközt. Soha nem tudhatja, mikor lesz rá szüksége. Kritikus helyzetben az interim menedzsment lehet a jó megoldás.


 
Interim menedzsment Blog
Novemberben elindítottuk az interim menedzsmentről szóló blogot, mely várja az olvasókat és a hozzászólásokat:

http://interim.blog.hu
 
Interim Forum in Hungary
Létrejött az Interim Forum in Hungary (IFH), mely kapcsolattartási lehetőséget kínál interim menedzsereknek és alkalmazott menedzsereknek egyaránt, akik érdeklődnek az interim szakma iránt

 
Interim Menedzser szakértői rovat a HR portálon
Örömmel jelentjük, hogy a HR portalon kialakítottuk a mostantól önálló kategóriaként megjelenő interim menedzsment szekciót. E szekció keretében "szakértők válaszolnak" rovattal állunk az érdeklődők rendelkezésére. Ennek keretében az interim menedzsment piaccal valamint az interim menedzserek képzésével kapcsolatban lehet kérdéseket feltenni.
 
Hírleveleink
Ön, mint interim menedzser?
Hogyan képzeli a további karrierjét?
Hallott már az interim menedzsmentről?
 
HR menedzsmentben a just-in-time modell
Belegondolt már, mit tesz, ha holnap elveszíti egy átmenetileg is nélkülözhetetlen menedzserét?
Ha reggelre tapasztalt gazdasági igazgatóra van szüksége?
 
Ön már interim menedzser?
Megtette az első lépést, és dolgozott már interim menedzserként?
 
A Playboytól a politikáig
Gondolta-e, hogy az interim menedzserek telitalálatnak bizonyulnak valamennyi szektorban?
 
HR menedzsmentben a just-in-time modell
Belegondolt már, mit tesz, ha holnap elveszíti egy átmenetileg is nélkülözhetetlen menedzserét?
Ha reggelre tapasztalt gazdasági igazgatóra van szüksége?
 
Megalakult az Interim Menedzser Akadémia
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2009 nyarán megalakult az Interim Menedzser Akadémia Kft., melyet azzal a céllal hoztunk létre, hogy segítsük hazánkban az interim menedzsment kultúra terjedését.
 
 
   

Valid XHTML 1.0 Transitional